ORLANDO SABENA: Lutherrel a villa hegyén – V.Alecsandri „Ninicával a gondolácskában” verssorából kiindulva Orlando Sabena egy nagy lélegzetű elbeszélést komponál, amelyben több száz szereplő vív elkeseredett harcot egy örökségért. Gyűlölettől izzó emberek keringenek a sóvárgott vagyon körül, egymás bordáiba könyökölnek, hízelegnek, alkudoznak, összebarátkoznak, majd egymáshoz dörgölődznek, idegesítik egymást, veszekednek, lökdösődnek, csipkelődnek, köpdösődnek, karmolnak, megszaggatják a ruhájukat, ökölre mennek. Egy hatalmas körtánc, amelyhez viszonyítva a csetepaté tárgya jelentéktelennek tűnik. A körtánc felbomlik és véres összecsapásba torkollik; középen ott marad a füvön, megtépve, hosszú flanel alsóban, belilult szemekkel, véresen, Negatif úr, egy ifjú és tehetséges biológus, aki éppen a településen tanulmányozta az Antrax petulliat, egy muslinca-fajt, közismertebb nevén: Savanyúcska. Az örökség sehol.
A regényíró megpróbál a nyomára bukkanni, de végül feladja. Egy szerző, aki megengedi magának, hogy félbe-szerbe hagyja a dolgát, anélkül, hogy megadná legalább az ingatlanok méreteit, jegyzéket készítene a fontosabb, arannyá tehető értéktárgyakról, tájékoztatást nyújtana jelzálogokról és bérlőkről stb., számomra komolytalannak tűnik. A könyvet 1934-ben díjazták Velencében, de ez csak azt jelzi, hogy a zsűri teljesen érzéketlennek bizonyult a nemzet anyagi javai iránt. Figyelemre méltó a könyv kiváló minőségű gumiból készült borítója, mely kevés szappannal és langyos vízzel könnyen lemosható, tisztítható, és egy puha ronggyal két-három mozdulattal letörölhető. (Lombardi Kiadó, Róma, 1940)
NATALIA SINNA: Az üvegpoloska. Novellák (Paramount 60 Kiadó, Chicago, 1962)
MYRON CHEVALIER: Sachelarie asszony küldetése az amerikai irodalomban – Míg az évszázad elején Marioara Sachelarie asszony, leánykori családi nevén: Mătăsăreanu, hozzájárulása az amerikai irodalom fejlődéséhez jószerivel ismeretlen volt, napjainkra ez a tény, az utóbbi évtizedben megjelent számos és hozzáértő tanulmánynak köszönhetően, teljes mértékben ismertté vált. Köztudott, hogy 1840 környékéig Amerika egyáltalán nem törődött azzal, hogy összetákoljon magának egy irodalmat. Mindazon próbálkozások, melyek addig a regény, a színház és a költészet területén előfordultak, nem ölthettek időtálló jelleget, ugyanis a megjelent munkákat kicsinyes érdekektől, esetleges érzelmektől vezérelt magánszemélyek írták. Egy modern, gyors, kényelmes, hidraulikus fékekkel és irányjelzőkkel ellátott irodalmat kellett elindítani. De ki veselkedjen neki? Mindenki habozott. Haboztak egyénileg, haboztak csoportosan. És akkor valaki elszánta magát. Egy nő. Egy nő a távoli Romániából, aki nem is sejtette, hogy ő lesz az, aki az amerikai irodalom alapjait lerakja. A szóban forgó személy a găieşti Marioara Sachelarie, Matei Sofronie Mătăsăreanu tisztelendő atya lánya. A nehézségekkel nem törődve, de a váltóruhával és élelemmel megrakott bőröndjével annál inkább, Marioara sietve átkelt az óceánon és munkához látott. Chevalier könyve, amelyet e tárgyban forrásanyagokkal a leginkább alátámasztottak közé sorolhatunk, olyan tetteket és epizódokat ismertet, amelyek bizonyítják a román nő jelenlétének az amerikai irodalomra gyakorolt erőteljes megtermékenyítő hatását, miközben néha ő maga is, mint minden receptív szellem, hagyta hogy megtermékenyítsék. A legfontosabb akadály elhárult. Mindaz, amit a halálát követően tettek, nyilván, már nem volt túl nehéz. Hamarosan kiváló elmék sora jelentkezett, Wallace-tól és Poe-tól Caldwellig és Hemingwayig. Lehetséges, hogy egyesek közülük többre is vitték, mint ő. De a nehezén akkor már túl voltak, mégpedig kinek köszönhetően? Egy nőnek. „Nemzedékünk elismeréssel adózik emlékének”, nyilatkozta nemrég egyik műsorában az Alaszka rádióadó. („Brandenburg” Gyűjtemények, Texas, 1959.)
ALIN RICHTER-NORDAU: Majonézes történetek – A nagy elbeszélőnek a kelleténél is számosabb elbeszélése közül csak a Fókák és zeppelineket és a 60 méternyi elektromosságot választották ki, amelyek semmi esetre sem tartoznak a mester legmaradandóbb alkotásai közé. „Richter-Nordau, ez a jelentéktelen író, elkedvetlenít – írja Gym Pampass. Vajon, nem ő volt az, aki megtorpedózta a sekrestyések emancipációs mozgalmát, arra kényszerítve szerencsétlen embereket, hogy a szakszervezethez forduljanak?” „És Nordau mégis, mégis zseniális, olvassátok a szövegeit!” – biztatja olvasóit H.Descamps az Irod. tört.-ben. „Eszem ágában sincs a kezembe venni! – rikoltja Pampass egy másik cikkből. Ha egy író simliskedésre vetemedik, végleg elfordulok tőle és az idők végezetéig mellőzöm!” „De mit kezdjünk akkor Petrarcával, aki gyakran becsapta a hitelezőit?” „Hagyjuk, hogy maga másszon ki a csávából, a kritikának nincsenek kötelezettségei.”
„Dosztojevszkij óta nem ismerek nála elmélyültebb írót”, írja a Brit Enciklopédia neki szentelt fejezetében Giovanni Strepto. „Az angolok sohasem ismerték a mércét”, tér vissza az ügyre Gym Pampass, miután elolvasta a fejezetet, fordításban. (Progress Kiadó, Oslo, 1828.)
RALPH JACOB TRASCOUNT: A kokacserje tengeralattjáró – Kétkötetes regény. A számos nyomdahiba mellett a könyvben hemzsegnek az olyan sekélyességek, mint: „Ha egy alkalommal, szokásától eltérően, hajnali három órakor felébredne és nézné az eget, majd felülne a világ végére tartó első vonatra, aztán mégis leszállna a második megállónál, hogy megengedje a napnak, hogy valahonnan felkeljen, és a szemébe nézve eljátszaná a rét közepén, pipacsok és margaréták közt, bármely bolondot is tartalmazó darabból a bolond szerepét, majd észak-nyugat felé indulna, lévén, hogy a tájékozódás az ön domináns erénye, és szóba elegyedne az első szembejövő parasztemberrel, aki nyilván 100 éves, s aztán egy eltévedt nővel, akinek feltett szándéka, hogy segítsen önnek elbukni egy fényes karriert, megmászná a hegyeket, amelyek hasra ereszkednének, mint egy óriási macska, és a túloldalra jutna, ahol olyan éjszaka fogadhatja önt, amilyent még az életben nem látott, villanyáram, ágy, festett csillagok nélküli, de tolatóval ellátott éjszaka, amelyről más máskor is ejtettem szót?
Ha a későbbiekben, amikor már aláereszkedett a sötétség mélyére, és nedves plüss növényzet, s két fuvolára és cimbalomra írt zene függönyei közt együtt élő madarak és halak akadtak az útjába, honvágya támadna és visszatérve az ebédlőbe leülne, mint máskor, a televízió elé, nem röhögné halálra magát és nem szégyellné bedermedését a képernyő keretei közé, az idegrendszer csatlakoztatását a 13. csatornára, azt a túlontúl sok reklámot, amelyet megzabál, és amelyet eddig is önként és dalolva zabált meg, és amely az ön egyetlen tudáscsomagját képezi, melyet szüntelenül, éjjel-nappal közvetítenek a többiek számára is?
És ha környezetének minden tárgya kiröhögné önt, hahotázva kacagna, bajtársiasan, jóízűen, míg az asztalra helyezett pohár szíveskedne elpattanni és a szilánkok a szőnyegre repülnének, a többiek pedig, a háziak, megrémülve, nem értenék mi történt, gyorsan egy detektív regénybe menekülnének, miközben ön jól tudná, hogy pontosan az történt, aminek történnie kellett?” (Teo Reder Kiadó, Bécs, 1958.)
MARIUS HOLST: Roderigoból csak a víz marad – Kísérletre hívnak fel bennünket: tudván, hogy a világon rengetegen képzelik azt, hogy olyan tehetséggel rendelkeznek, amellyel a valóságban nem, vesznek egy Roderigo nevű példát, aki tenor, és arra biztatják, hogy énekeljen. Énekel egy hétig, énekel egy évig. Megállapítják, hogy testsúlya csökken, korábban daliás teste dehidratálódott, s ami maradt, az mindössze néhány héjdarabka, melyeket könnyedén elsodor a szél. A magyarázat a következő: az egyén nem létezett, a víz egyszerű koncentrációja nem alkothatott egy személyt, az összes kifejezett elvárás és néhány aláírt és parafált szerződés dacára. Szabály: bármely Roderigo, akinek a szervezetében állandó mennyiségű vizet tartanak, képes dalok előállítására anélkül hogy ezek bárkit is érdekelnének, és anélkül, hogy a tömege csökkenne. (Ra Kiadó, Kairó, 1952.)
MATEO SENTEMBRINI: Kortárs álmok katalógusa – El tudják képzelni, hogy ha valami csoda folytán tíz éjszakai álomból legalább egy megvalósulna, milyen érdekes lenne? Lenne a világon még egy világegyetem, ha nem éppen másfél. A fényképezőgép objektívjébe két Greta Garbót tudnánk befogni, két V. szimfónia hangzana a fülünkben, úgy dolgoznánk, mint a párhuzamos, B, C, D stb. osztályokkal működő iskolák. Elviselhetetlen üvöltéseket rögzítenénk magnószalagra. (A könyv mottója és ürügye.) „M.Sentembrininek, a szó felülmúlhatatlan művészének, a leggyengébb könyve. Talán csak az alapötlete értékes. Témakifejtése bántóan szegényes. Stílusa romlott”, írja Jean Felix Galor a Les livres 1960. decemberi számában. (Flammarion, Párizs, 1959.)
NICOLAUS REMDBRANDT: Filozófusok háborúja - Az 1928. évben, ősz tájékán, a Földközi-tenger észak-keleti térségében véres háború robbant ki a helyi filozófusok között. Az oka: Platón Démokritosz ellen szólt a tér mérhetetlensége ügyében, s tette mindezt bizonyos felsőbbrendűséggel, amelyet ellenfele egyenesen arrogáns viselkedésnek minősített. A pütagoreusok, bár közvetítőkként léptek fel, bizonytalanok voltak küldetésükben. Az enyhén unalmas első három fejezet a konfliktus okait tárja elénk – a tradicionalista topográfusok és az empirikus topometristák közötti viszály teljesen elmérgesedett. További öt fejezet a szekértáborok felkészüléséről tartalmaz adatokat. Például az eleatákat tetten érik, amint kulcsverset tanulnak meg kívülről és krétapapírból készült jegyzetfüzetekbe jegyzetelnek. Az utolsó, a legkidolgozottabb fejezet – a filozófus hadseregek tulajdonképpeni háborúja – egy igazi rembrandti remekmű. Miután bemutatja, hogy a viszály miként terjedt el a Közép-Adria egész partvidékén és jutott el, a telepesek közvetítésével, Szkíthiába és Dél-Németországba, xenofoni hozzáértéssel ábrázolja a harcokat. A szembenálló felek tüzelni kezdenek. Lövedékek helyett közepes kaliberű tanokkal és állításokkal, 101 mm-es, időzített aforizmákkal szórják meg egymást, miközben Periandrosz, Fereküdész és Teopomposz csodálatra méltóan igazgatja a lövegeket. A repülőgépek kerek, simára csiszolt igazságokat dobnak le. Az Adriai-tenger nyílt vizein egy repülőgép anyahajót középkori szerződések pergamenjeiből összeszerelt aknával süllyesztenek el. A golyószórók monádokat kattognak, a légvédelmi ütegek repeszeket durrogtatnak a szofisták beszédeiből. A Samosatánál vívott hatalmas ütközetet Rembrandt a hatástudomány mesteri felhasználásával írja le: „Platónnak a mellvédről eleresztett kiáltására, miszerint: „A világ egy illúzió”, az ellenség javában felfejlődő sorai szétzilálódnak, ritkulnak, mindenüvé halottak és sebesültek zuhannak, miközben azonnal a legmeggyőzőbb morális állításokat hangoztatják.” De az ellenség páncélos ellenoffenzívát indít. A lánctalpas „Politika”, a nyolccsövű „Retorika”, a „Meteorológia”, a „Metafizika” rémülettel tölti el a merev álláspontjaikon rekedt katonákat. A neoplatonisták egy némettől titkos fegyvert vásárolnak, a „Dialektikát”, amelyet azonnal bevetnek. Az ellenség tiltakozik, a genfi egyezményre hivatkozik és megtorlásokkal fenyegetőzik: fojtó gázokat és bihaviorizmust fog alkalmazni. John Locke, Berkeley, az enciklopédisták, Spinoza, August Compte és Alexandr Papanin, egy egészen eredeti filozófiai rendszer szerzője, is belépnek a háborúba. Csodálatos, homéroszi jelenetek. Úgy tűnik, a fegyverek már sohasem hallgatnak el. De a J.P.Sartre által javasolt egy órányi fegyverszünet, az általa felkínált reménytelen kompromisszummal, egy megkötendő egyezmény alapjává válik, amely a későbbiekben biztosítja a békét. A seregek visszavonulnak bázisaikra, a filozófusok a polcokra. Mindaddig nem lesz többé háború, míg a könyvtárosok gondosan felsorakoztatott könyveiket lakat alatt tartják. (Cerc Kiadó, Párizs, 1930.)
AURELIO MERCANTILE: Szép nők – A több mint háromszáz oldalon a szerző bebizonyítja, hogy a szép nők nem azok, akik az előadótermeket díszítik, nem azok, akik kígyózva siklanak végig a nagy sugárutakon, megzavarva a járókelők délutáni nyugalmát, és azok a fehér, teltkarcsú, csillogó szemű, a padlón nagymacska léptekkel suhanók sem, akik laboratóriumokban, irodákban, gyógyszergyárakban dolgoznak. Szép nőket sem a volán mögött, sem a vonaton, sem a lóversenyeken nem találunk. A szép nő, az más, máshol, másvalami, másként. Hipotézist állít föl, amely meghatározná a szép nők helyét, formáját, méreteit, foglalkozásait, intellektuális és fizikai igényeit és lehetőségeit. (Gardian Kiadó, Genf, 1934.)
GABRIELE HANSA: A franciák Popice-i veresége (1826) – A Popice-i (1826) Franciaország történetének legvéresebb csatája. A történészek által végzett kutatások, miközben pontosan megállapítják a halottak és sebesültek számát, nem adnak választ arra, hogy kikkel is harcoltak akkor a franciák, miért és hogyan szüntették be az ellenségeskedést. Nyilván valamiféle, legalább néhány évig tartó béke követte ama a háborút, egészen a Hernaniért vívott csatáig (1830).
HANS FREGATA: Az absztrakcionizmus fokának meghatározása a csecsemőknél – A Hamburgi Tudományegyetem absztrakcionizmus kutató laboratóriumának eredményei. A tanulmányban javasolt módszer hátránya: a vizsgált alanyok nem élik túl. (Orienta, Hamburg-Lipcse, 1956.)
WOLFGANG APUD: A legfőbb hűtlenség Regény – Robert Y., amúgy egy megállapodott ember, egy ideje gyakran kimaradozik otthonról. Köztudott, hogy belehabarodott egy szép színésznőbe. Kollégái megróják. Amikor rájön, hogy egyaránt szereti a feleségét és a szeretőjét is, meghasonlik önmagával, fogyásnak indul, megbetegszik. A diagnózis: skizofrénia. Minden megy tovább, drámai epizódok nélkül. A családban a szeretet lángja kékes színben, a szeretője mellett – élénk, piros színben lobog. Egy ideje a feleség, akit leköt a szobrászat, elhanyagolja a háztartást. Robert mind gyakrabban talál port a bútorokon. Allergiás lesz, ami lehangolja és súlyosbítja korábbi betegségét. Egy reggel elszökik otthonról. A felesége, akinek meggyőződése, hogy a szeretőjéhez szökött, felkeresi ez utóbbit, s szörnyű jelenetet rendez. Robert levelet küld egy távoli kisvárosból, ahol sofőrként dolgozik. Feltett szándéka, hogy csak akkor tér vissza, amikor az ország összes útját bejárta, egyik szegletétől a másikig, és hozzászokott a porhoz. (Felix Mendelssohn-Bartholdy, Hamburg, 1954.)
DOMITIO HEIMEYER: Szövetek és bizonytalanságok – „Kitűnő, szentimentális és hazafias regény, múlt századi ízlés szerint fogant passzusokkal, jól kidolgozott karakterekkel.” (Galba Marcetti, a Le courierben.) (Flammarion Kiadó, Párizs 1936.)
RODRIGO SOLWEIG: Magány – Egy szigeten eltévedt két kisasszonyról. Egymás kölcsönös, drámai keresése. Mikor végül egymásra lelnek, egyikük megszűnik lélegezni, s kórházba kell szállítani. Az egyik orvos szerelmes lesz belé és feleségül kéri. A barátnője, aki irigyli a sorsát, Indiába utazik. Kalandok a dzsungelben – roppant izgalmasak. A fejezet, amelyben megölik a kobrát, kolosszális. Az orvost expedícióra küldik, ugyancsak Indiába. Keresgélés, bizonytalanság. Az őt szerető kisasszony nem tud megbocsátani neki, mert létezik egy ősi, előre megfontolt gyűlölet, amelyet a boldog emberek iránt érzünk. Meglesi és megalázza. Megjelenik egy bíboros. Közli az orvossal a hírt, miszerint a felesége meghalt egy autóbalesetben. Mindketten Európába repülnek. Az orvost hamarosan szélütés éri és lebénul. Odaadás és kétségbeesés. A kisasszony a szerencsétlen beteg gondozására teszi fel az életét. Kolostort alapít. Kórházat szervez. Készüléket épít a paralízis szövődményeinek megszüntetésére. Könyvtárat alapít. Koncerteken lép fel (csodálatosan énekel), pénzt gyűjt, márványbányát nyit Svédországban. Üzleti utak. Eltartja az algíri gyarmati hadsereg létszámának felét és ingyenes nevelőfilmeket ajándékoz kisiskolás kollégistáknak. Hajdani magányához képest most több ezer barát veszi körül. És végül, dicshimnusz az emberi tevékenységhez és az orvostudományhoz. (Elefántcsontpart Kiadó, Kairó, 1938.)
SIMION GABRIEL: Túl a fronton. Versek – Kétségkívül érdekes költészet, de erőtlen és ötletszegény. A „Fájdalmunknak mely tompa és keserű/Szűkös otthona lett egy szál hegedű” sorok modorosak. Egyébként sem helyénvaló íz- és hanghatásokból komponálni meg egy képet. A „Borús Jácint atya kedve/Oka is van félelemre/Krisztusban lett tolvaj, s rabló/Hívei becsülték anno” szakasz egy másik versből valójában vegytiszta próza. (A recenzió nem terjed ki az egész kötetre, mert a könyv lapjai szétestek. Például a 18. old.-on az alábbiak olvashatók: L’otite moyenne se propage assez souvent aux cellules mastoïdite, celle-ci est caracterisée et surtou provoquée par la pression locale, par la rougeur derrière l’oreille et quelquefois par de l’oedème. Úgy vélem, ez a részlet, mivelhogy franciául íródott, nem a kötet része. (Salpetro, Genf, 1960.)
SALVADOR MARCA: Barlangfestő – Egy csintalan kedvű kísérletező festőről, aki tréfát űz a kutatókból azzal, hogy éjszaka vadászjeleneteket pingál a barlangok falára, amelyeket reggelre kelve a szakemberek lelkesen felfedeznek. A festő szerfölött elégedett, amikor műveit kiállítva látja a British Museum „barlangfestőknek” fenntartott III. termében. (Solex Kiadó, Graz, 1919.)
MAIOR GRIGORE TAŞCĂ: Az Olt – 95. gyalogsági Ezred alapítóinak erkölcsi nézetei – Kimerítően alapos tanulmány. (A Haza Önkéntesei Kiadó, Piteşti, 1938.)
ION GABRIELESCU: A mandulavágásos szemű gyermekek elterjedése a szubkárpáti térségben. Tanulmány – A dolgozatot a Román Akadémia „Grigore Antipa” díjjal jutalmazta. (Bukarest, 1910. Gépírásos brosúra.)
SANDRO BASTARDI: Az élethosszig tartó székrekedés és karbantartása. Kritikai tanulmány N. Iorga előszavával – Sandro Bastardi egy bukaresti biológia laboratóriumnak volt a munkatársa. Biológiai tanulmányait nemes egyszerűséggel irodalmiakra cserélte, s ezzel a román műszaki és tudományos értelmiség körében masszív átvándorlást váltott ki az irodalom felségterületére, szakemberhiányt okozva az iparban és a laboratóriumokban. Főként Nicu Şopârlă, Vasile Panaitescu, Nistor Motâlcă költők, Grigore Grădişteanu, Petre Vasilescu-Rădăuţi és Jean Bunescu regényírók tevékenysége foglalkoztatta, kiadta és gondozta műveiket, cikkeket írt irodalmi munkásságukról. Tudományos felfedezéseit az irodalomra alkalmazva megállapította, hogy az összes biológiai erőfeszítés közül a vastagbél indulatainak hosszas elfojtása a legtermékenyebb. A falak véredényeiből nyomással száműzött, gázokkal, vagyis az anyag legfinomabb megnyilvánulási formájával telített vér a fejbe jut, s váratlan asszociációkat, termékeny vértolulásokat okozva meglepetésszerűen egy-egy remekművet hoz létre. A szerző még ennél is tovább megy. „Preromantikus gondolatok a Magvető csoport íróinak műveiben” c. tanulmányában, mely a kötet része, felsorol néhány olyan élelmiszert, amelyek tartós székrekedést okozhatnak: nagy mennyiségű kenyér, krumpli, húskonzervek, bab és bábavirág, főként a prózaírók figyelmébe ajánlva azokat, tekintettel a századnak a közeljövőben megírandó nagy regényére. Egy másik, a „Vérszegénység és keringési zavarok az irodalomkritikusoknál” c. fejezetben Bastardi indulatosan kikel a hashajtók és a friss gyümölcsök irracionális használata ellen, mert ezeket irodalmunk további fejlődésére nézve ártalmas anyagoknak tartja. (Socec Kiadó, Bukarest, 1932.)
HANIBAL LAMBETWALK: Glicerines buli – Az igen jól sikerült, meggyőző és szellemes történet bebizonyítja, hogy semmi nem marad rejtve mindabból, ami igazán értékes a világon, és hogy az emberiség még az úgynevezett regressziós időszakokban is fejlődik. Példaként Spanyolországot említi. (Orbis Kiadó, Krakkó, 1953.)
LOLA CENTOMILLA: Egérsors. Regény (Palmier Kiadó, Lyon, 1958.)
ALVARO GALION: Ki verte meg az órát? – A kérdés lapról lapra mind nyomasztóbbá, felkavaróbbá válik, noha nem tudni, hogy az órát megütötték-e, amiként az egyik szereplő hangoztatja, vagy egész egyszerűen a falra szögezték, összecsomózott mutatókkal, miként a nyomozó állítja. Jelentőségteljes mozzanatként, a zűrzavar tetőfokán, megjelenik egy kakukk. Ekkor válik világossá, hogy az óra tulajdonképpen falióra volt, és verésének igen súlyos következményei lettek. Egy könyv, mely bebizonyítja, hogy az olvasót, szégyenszemre, minden fennkölt gondolatot nélkülöző kalandok is magukkal ragadhatják. „Aki ebben az írásban nem látja a Hollywood és az ő filmjei, az ő viccei elleni támadást, az vak.” (Pax vobiscum Kiadó, Nápoly, 1939.)
SALVATORE VEGA: Fox Therrier élete és munkássága – A kitartás, amellyel a jóhírű Salvatore Vega vissza-visszatér a könyvében arra, hogy Fox Therrier miként rendezgette ruháit az előszobában, a fogas helyiségbeli elhelyezkedésére, a vállfák minőségére vonatkozó részletek, az előszoba ablakából elénk táruló ízléses táj leírása – mindezek az irodalomtörténetnek egy olyan új és érdekes fejezetét helyezik reflektorfénybe, amelyet eddig túlontúl kevéssé ismertünk. (Salamandre Kiadó, Zágráb, 1902.)
ANDREA GALUPPI: A konkrét észrevételek hasznáról, majd ezt követi A jégen való elesés kecsessége – „Ha lefekvés előtt nincs néhány pillanatod arra, hogy a világ legnagyobb történésze légy, elveszett embernek tarthatod magad” (Ath.M. Goethe). (Rogers testvérek Kiadó, Ithaka, 1929.)
ANTONIO GOVERNALY: A nookrácia – Az Antillákhoz tartozó Gamma szigetén több mint egy fél évezrede tökélyre fejlesztett nookratikus kormányzati rendszer működik. A tudósok 1428 környékén vették át a hatalmat és a legmagasabb szintű parlamenti mechanizmust valósították meg. Meg kell említenünk, hogy az új kormány első intézkedése a „Zárójelekre vonatkozó törvény” elfogadása volt (1429), amellyel betiltották az éjszakai tevékenységeket. „Bármely titkos tevékenység, fogalmaz az első paragrafus, a napfény hiányának a következménye, következésképpen emberellenes.” A következő napokban, a nyomaték kedvéért, lemészárolták a trubadúrokat, a költőket, a lámpagyújtókat, a pékeket, a kurtizánokat, az időben való lehorgonyzást elmulasztó hajósokat, a nyelvészeket (akiknek egy nap hossza soha nem elegendő), a jószándékúakat, a kíváncsiakat, és úgy általában mindazokat, akik éjszakai tevékenységgel vagy lámpással hívták fel magukra a figyelmet.
Tévedésekről is érkeztek hírek: Mario Sográt azért ölték meg, mert éjfélkor kelt át egy sugárúton, s mindeközben verte a feleségét. Az ember ártatlan volt, mert bizonyítást nyert, hogy vak. Francesco Tinoyának fejét vették, mert jelezte a hatóságoknak, hogy szomszédja naponta felforral egy bögre korpát. Bebizonyították számára, de csak miután átadták a hántológépnek, hogy fontos, hogy bárki annyi korpát forralhasson fel vagy dobhasson el, amennyit jónak lát.
Egy másik törvény betiltotta a köszönést, úgy ítélvén meg, hogy az olyasvalami, amit fogadás után azonnal vissza is adnak, ami tény. A pazarlás nyilvánvaló volt: egy civilizált társadalom nem engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy…
És végül, egy másik törvény a levegőzés egyetlen módjaként jelölte meg a legények és a lányok szoros körtáncát. A zenészhiány miatt 1821-ben megszüntetett körtáncot 1926-ban vezették be ismét, a rádió és az erősítőkkel ellátott távíró megjelenésével egyidőben. Attól kezdve a séták, találkák, társalgások kör alakban történtek, több résztvevővel, jobbról balra, miközben egyetlen dologra figyeltek: hogy vállukkal szembeszegüljenek azzal az erővel, amellyel a szerelmesek egymás irányába, egymás mellé törekednek. (A hasonló célokat követő barátok hamarabb feladták.)
Az Antillák nookrata társadalma gyermekek hiányában, akik letettek a világrajövetelről, túlzottan sokat költ e termék importjára. A dohány viszonylag olcsó. (Soriente Kiadó, Santiago, 1959.)
PHORMIC PHORMIDABLE: Sértésgyűjtemény munkahelyi főnökök részére (Azur Kiadó, Frankfurt a. Main, 1933).
SANDU NEAJLOV: A Tănăsescu óceánjáró – „Az égbolton üthetsz léket, a Tănăsescu óceánjárón nem” (Gabriel Popovici-Bolintin).
MARIANA GIRARDI: Spiridon van der Welde művészete – Az értékes életrajhoz a nagy román festő harminc csodálatos vásznának a reprodukcióját mellékelték. Sajnos, hiányzik a közismert, megható realista stílusban készült kép, a Răcari ünnep - a Göcsi Múzeum gyűjteményéből -, melynek előterében két varrógép látható. A festő, hogy életszerűvé tegye, kivágta a vásznat, a résen átbújtatott egy selyemszalagot, amelyet a kép háta mögé elrejtőzött alkalmazott rázogat, hogy szemünk meg tudja különböztetni a varrás részleteit és a varrónők mozgását. A reprodukciós technika erre a teljesítményre még nem képes. (Pro Arte Kiadó, Liège, 1958.)
PETRE P. POPESCU: A kolostori szüzek megrendszabályozása – (törölt szó) viselkedés híján, a kolostori szüzek egy olyan idegen hatalom eszközeivé válnak, amely ki… (a szó többi része hiányzik), elcsábítván őket a … (hiányzik egy sor) újólag csodálatosaknak bizonyultak. Felvetődött a Morgan konszernbe való befogadásuk ötlete, mely nem nyerte el egyes magas rangú hazafias tisztségviselők tetszését, élükön (két név hiányzik), Alex. Lambriorral, Vasile Contaval, Stratulattal (a feljegyzés többi része elveszett). Arra a következtetésre jutottak… (lásd az „Egyes nyugdíjas-kategóriák jogosultságainak emeléséről szóló törvény”-t). (Készült az „Universul” nyomdában, Bukarest, 1936.)
